Magyar vállalatok külföldi tőkeberuházásai: helyzetkép a járvány tükrében
In: Külügyi Szemle, Band 20, Heft 4, S. 120-146
Abstract
A Covid19-járvány világszerte jelentős mértékben csökkentette a külföldre irányuló beruházási kedvet. Ennek ellenére a magyar külgazdasági törekvések között továbbra is nagy hangsúlyt kap a hazai vállalatok tőkekihelyezéseinek a támogatása. A jelen tanulmány célja annak a kiderítése, hogy a pandémia hogyan hatott Magyarország tőkekihelyező vállalataira, miként befolyásolta a külföldi beruházási stratégiájukat, illetve a válság nyomán változott-e az állami támogatások iránti igény. A tanulmány elkészítése során a módszertani eszközök közül a szekunder adatok elemzésével, illetve a tőkekihelyező magyar vállalatokkal készített interjúkon alapuló esettanulmányokkal éltünk. A fő konklúziónk, hogy a járvány nem befolyásolta érdemben sem a már előkészítési fázisban lévő projekteket, sem a jövőbeni beruházások irányát, vagyis összességében a válság nem csökkentette a vizsgálatba bevont cégek külföldi beruházási hajlandóságát. A tanulmány fő értéke az elvégzett primer kutatás, illetve a választott téma, amelyről eddig csak kevés hazai elemzés született.
Verlag
Demokraciaert Kozpont Kozalapitvany Kulugyi es Kulgazdasagi Intezet
ISSN: 2060-4904
DOI
Problem melden