Suchergebnisse

This book analyzes China's aid program and its connection to the broad range of state-sponsored development activities the Chinese call "economic cooperation." It explains what the Chinese are doing in their developmental state-sponsored economic engagement in Africa, how they do it, and why they are doing it.

2017-ben egy észak-indiai agytrösztben megszületett a kínai "adósságcsapda-diplomácia" mémje. Ez villámgyorsan elterjedt a médiában, a hírszerzői körökben és a nyugati kormányok között. 12 hónappal később a mém 0,52 másodperc alatt már közel 2 millió keresési találatot generált a Google-on, és elkezdett mély történelmi igazsággá szilárdulni. A történetek igazságokat és valótlanságokat is tartalmazhatnak, az emberi érzelmek, köztük az előítélet pedig bizonyos gondolkodási módra sarkall minket. Ez a tanulmány egy sor olyan történetet mesél el újra Kína nemzetközi szerepvállalásáról, többek között Angolában, Dzsibutiban, Srí Lankán és Venezuelában, amelyek megkérdőjelezik a média csúsztatásait. A cikk néhány javaslattal zárul a tudományos élet, a média és a politika világa közötti kapcsolatról, valamint arról, hogy a kutatóknak ki kell mondaniuk az "igazságot" a "hatalom" felé. A mém egy olyan ötlet vagy gondolat, amely egy kultúrán belül személyről személyre terjed, gyakran azzal a céllal, hogy valamilyen jelenséget, témakört, vagy jelentést közvetítsen. 2017. január 23-án egy észak-indiai agytröszben született meg a kínai adósságcsapda-diplomácia mém, melyet aztán továbbvitt egy, a Harvard két hallgatója által írt tanulmány, mely az "adósságkönyv-diplomácia" kifejezést használta a jelenségre. A diákok írását a Guardian, a New York Times és más vezető sajtótermékek lelkesen idézték mint Kína aljas szándékainak tudományos bizonyítékát. A mém Washingtonban kezdett mély gyökeret verni, az amerikai kormányzaton keresztül Japánba került, majd vissza a New York Times-ba és számtalan további helyre. Később a mém még nagyobb népszerűségre tett szert, már az amerikai külügyminiszter is hivatkozott rá, csendesen begyűrűzött hírszerzési körökbe, megjelent az amerikai Kongresszusban, és megtelepedett a Pentagonban. Az "adósságcsapda-diplomácia" gondolata, és konkrétan a mém komoly aggodalommal töltötte el ezeket az embereket. 2018 novemberére egy Google keresés a fogalomra [angolul - a szerk.] 0,52 másodperc alatt 1 990 000 találatot generált. Az adósságcsapdamém elkezdett megszilárdulni mint közhiedelem, és elkezdték valós történeti igazságként kezelni. Ez a tanulmány a kínai "adósságcsapda-diplomácia" mémjét vizsgálja meg, mely azt állítja, hogy Kína szándékosan igyekszik adósságcsapdába csalni az országokat, hogy stratégiai előnyt, vagy valamiféle eszközt biztosítson magának. Az írás megvizsgálja a mém felemelkedését, elterjedését, és a mögötte húzódó jelenséget, amelyet a mém meg akar ragadni. A tanulmány ezenkívül egy tágabb kontextust is kínál azáltal, hogy újra elmeséli a kínai hitelezés legismertebb mítoszait és narratíváit, melyek olyan dolgok magyarázatára szövődtek, amelyeket a megfigyelők sem értenek tisztán.

Does Zambia's exceptionally high level of Chinese loan commitments provide insights into China's financial statecraft? Some have argued that Chinese lending to Zambia reflects China's purposeful use of loans to build leverage and perhaps acquire strategic assets. This article uses new data on Chinese loans, lenders and contractors and process-tracing to argue instead that Zambia is an extreme case of coordination problems in Chinese lending. Among all African countries with Chinese loans, Zambia has had the largest number of distinct Chinese lenders since 2000 (18) and the second largest number of different Chinese contractors winning Chinese loan-financed projects (29). This multiplication of stakeholders has created fierce and unregulated competition for infrastructure contracts in Zambia. In Beijing, 'fragmented authoritarianism' has meant an absence of top-down coordination of firms' and lenders' activities and thus few restraints. At the same time, Zambia's political leaders disregarded their own restraints on over-borrowing. Distinctive Chinese ideas about debt sustainability likely created additional disincentives for close Chinese monitoring. Finally, Zambia's history of frequent debt cancellations from China and other lenders likely exacerbated moral hazard risks.

Sensationalism and rumours cloud our ability to understand China's growing engagement in Africa, and to craft appropriate responses. This paper dissects seven common myths on China in Africa. Many of the fears about Chinese aid and engagement in Africa are misinformed. This paper unpacks seven myths: (1) 'China is a newcomer to Africa'; (2) 'China targets pariah regimes'; (3) 'China hurts the West's efforts to build democracy'; (4) 'Chinese aid is huge'; (5) 'Chinese aid is mainly used to win access to resources'; (6) 'China is sending millions of farmers to Africa, leading the land grab'; and (7) 'Chinese companies bring in all their own workers'. While China's rise in Africa is cause for some concern, efforts to gain a more realistic picture should help Africans and their other development partners to craft appropriate responses.